Kelta kifestő (Bérczi Szaniszló, Budapest, 1996)

A keltákat Európa mestereinek is szokták nevezni. A mai kelet-Franciaország, Svájc és Ausztria területéről írták le először a korai kelta műveltségi közösségek művészetét a Krisztus születése előtti évezred elejéről. (La Tene műveltség, hallstadti műveltség). Szétvándorolva Európában a kelta törzsek egyre nagyobb területen formálták újjá az életet és a helybeli közösségeket. Törzscsoportjaik a Kárpát-medencében is jelen voltak és sajátos díszítőművészeti formákat alakítottak ki. (Magyar kard korszak a kelta művészetben) Évszázadokon átivelő életükről tanuskodnak a gazdag kelta lelőhelyek (főleg a Dunántúlon). A Krisztus születése utáni fél évezredben előbb a rómaiak, majd a germán törzsek egyre nyugatabbra szorították őket: Galliába, Britanniába. Ennek ellenére néhány európai állam még ma is nevében őrzi egy-egy kelta törzs nevét (Helvetia, Belgium, Wales). Az angol ipari forradalom idején kibontakozó geológiában is találunk kelta törzsneveket, főleg az angol grófságok nyomán, ahol az egyes típus-rétegeket elõször írták le, s ezért a hozzájuk kapcsolódó földtörténeti korszakot is e grófságokról nevezték el (Ordovicium, Szilur).
A mai Európában Írország a kelták ősi műveltségének a leghagyományőrzőbb örököse. A rómaiak, az angolszász és viking hódítók is sokat formáltak a kelták britanniai életén. Az államszervezetbe beépítették a latin és a germán műveltségnek, művészetnek a hagyományait is. A már a kereszténység korához tartozó alkotásokban, a románkori építészetben (a templomkapukon) e három műveltség gondolatvilága ötvöződik.
Rajzgyűjtésünk csaknem kétezer év kelta művészetének alkotásaiból mutat be válogatást. A mai Európában is megfigyelhető fantáziadús emberarc-ábrázolásokról kevesen gondolják, hogy az szorosan összekapcsolódik kelták fejkultuszával, mint díszítőelem. A kelták kifejező fejábrázolása gyönyörködtető. Egyetlen más nagy ókori művészet sem tulajdonított olyan nagy jelentőséget az emberi fej kifejezõ megörökítésének, mint a kelta. Az emberi fejet, hangsúlyozottan és kiemelten a kelta művészet állította a figyelme középpontjába, megsejtve talán, hogy a találékonyság királyi széke található ott. (Borítónkon hátul már a középkori gótikából mutatunk be két arcot: egyet egy szent királylány síremlékérõl, Oxfordból, a királylány összetört baldahinjáról, egy másikat pedig Párizsból, a Cluny Múzeumból, ahol az arc egy zárókő díszítése és magukból a szõlõlevelekből bontakozik ki.
Érdekesek állatábrázolásaik is, a legelésző marhától, a kicsi, vadkant ábrázoló bronzszobrokig. A kutya, a tyúk és a macska figurája kézzel írott sorok közé tett díszítés, a híres Book of Kells (Kells-i Könyv, kódex) lapjain. A lábatlani agyagkorsón állatküzdelmi jelenetet látunk, mely a sztyeppei művészet gyakori motívuma volt, s a szkíta műveltséggel való együttélésbõl ered. A ma is kedvelt fonatos és csomózott minták közül is sok származik a keltáktól. A tenger közelében élõ népek hajóznak, kötelet fonnak és csomóznak. Az élet ilyen fontos dolgai mindig kifejezésre jutnak az ábrázolt témákban. Az egyik bronztükör díszítésén hullámzó örvényes rajzolatot figyelhetünk meg, amiből azonban itt is egy emberi arc bontakozik ki. Az örvényes forgó minták rajzolata is (a csomózott díszítésekhez hasonlóan) a tengerparti életre utal. Az örvényeket, hullámokat a díszítőművészetben szigetlakó, vagy hajózó műveltségi közösségek használják föl: a kelták a Brit szigeteken, a vikingek az északi tengeren, a japánok a távolkeleti festészetben. Mindegyikben megjelenik a hullámok-örvények változó méretben megismétlõdõ fraktál-jellege.

Budapest, 1999, október 8.
Bérczi Szaniszló


A füzet első borítója


A füzet hátsó borítója

Letölthető kiadvány