Szent László király emlékezete (Bérczi Szaniszló)
Szent László király volt az, aki a honfoglalás előtti mitikus és a honfoglalás utáni, államszervező keresztény világképet és gondolkodási rendszert egyesítette. Ő volt a szintéziskirály. Kifestő könyvünkbe gyűjtött (és kiállítássá is megnagyítható) rajzsorozatunk ennek állít emléket. A rajzok sorozatában a legrégebbit a nyugat-eurázsiai népek ábrázoló művészete képviseli. Követi őket a honfoglalás idején itt talált népek griffes-indás (avar kori) és Árpád népének palmettás művészete. Az államszervezés idejét már a románkori díszítőművészet képviseli. A nyers, természet közeli élet és a megművelt, művészettel gazdagított emberi élet egyformán szól e rajzokból. A mitikus alakokról és a természeti környezetről készült rajzok a korabeli gondolkodást is tükrözik. Amikor rajzolunk, szinte a kéz munkáján át tanuljuk meg látni a világot. Aki rajzol, az kiemel. Hangsúlyoz valamit, másokat elhagy, s ebben a rostálásban és hangsúlyelhelyezésben van a megszerzett tudás. De varázslat is a vonal s a kép kiszínezése is, személyes élmény, ami közelebb visz a távoli korhoz, ahogyan régi táncok végigjárása, vagy a kórus megszólalása Kodály és Bartók népdalföldolgozásaiban.
Az ősi műveltségi közösségek ismereteiket mitikus világképben összegezték. A világban fölismert rendet teremtésmítoszok, művészeti alkotásokban ránkhagyományozták. A kereszténység ember és közösségközpontú gondolkodási rendszerét az európai királyságokban megszervezett élet örökítette ránk. Segítségével az Árpád-házi királyok egy évezreden át sikeresen működő államot szerveztek a Kárpát-medencében. A kereszténység gondolkodási rendszerében fontos elv az egyetemes törvény. Ennek alapján épülhetett rá a természettudományos gondolkodási rendszer. Ma pedig még egyetemesebb szintézist építünk, gépi rendszerekkel, világméretű információs kapcsolatokkal és működésekkel. Méltán gondolunk tisztelettel és szeretettel az Árpád korból mindmáig élő emlékezetű Szent László királyra, aki az akkori gondolkodási szintézis szervező királya volt.
Kiállítási és kifesthető füzetünk Szent László alakja és a Szent László legenda köré rendezi a Kárpát-medencei "műveltség-rétegsornak" egy ezer évvel ezelőtti szeletét. Alapja e "műveltség-rétegsornak" a nyugat-eurázsiai népek közös "természeti műveltsége", mely mítoszokkal, hasonlatokkal, történetekkel, párhuzamokkal, példabeszédes tanulság-kiemeléssel tanít. A természetközelség olyan jellemvonásokat őriz ábrázoló művészetükben, melyek a városi ember számára utolérhetetlen varázsúak: ilyen a küzdő állatok mozdulatainak életszerűsége. A rajzokban a népvándorlás és a honfoglalás korának régészeti leleteit, a kódexek rajzait, és templomok ritkán fönnmaradt freskóit idézzük föl, valamint a románkori épületfaragásokat. Ez utóbbiak talán a legtöbbet őrizték meg a régi mitikus gondolkodásnak és a keresztény korinak az egymásra-rétegződéséből. Így van ez egész Európában. Az ezer évvel ezelőtti európai államszervezés különféle hagyományú népeket fogott össze. E népek korábban más műveltségi közösségek tagjai voltak. Hagyományaikat össze kellett építeniük az új gondolkodási formákkal. Ennek a hagyomány-ötvöződésnek, gondolkodási rendszer átrétegződésnek szinte szemtanúja a románkori művészet. Egymás mellett szerepelnek benne az ősi jelképek az Agnus Dei-vel, az Isten Bárányával. Néha önállóan is előfordulnak a régi mítoszok, mint például a Nibelung Ének Szigurd mondájának egy szakasza a hylestadi norvég fatemplom kapuján, vagy nálunk az ősi sztyeppei mítoszt is őrző Szent László legenda templombelsőkben, freskókon. Griffek és indák, évkoszorúk napot s holdat nyelő sárkányokkal, vadászatok és varázslatok szerepelnek a rajzokon, s még a híres sztyeppei állatküzdelem is előfordul közöttük (Kvidinge, skonei dán falucska oroszlánokkal őrzött templomkapuján).
Rajzos történetünk egy Közép-Ázsiából származó vadászjelenettel indul. A csontfaragáson sztyeppei lovasok száguldanak, szarvast űznek. A szkítáknak és az utánuk jövő pusztai népeknek tisztelt állata volt a szarvas. Egykor még a lovat is szarvasnak öltöztették. A páros állatábrázolások bronzcsatokon még messzebbről valók, az Ordosz folyó vidékéről, Kína határáról. Látunk aztán avar kori szíjvégeken mesebeli alakokat, majd szíjvégszerű, növényi mintájú kőfaragásokat, melyek jelképesen emberpárt ábrázolnak. A sztyeppei mítoszok korába nyúlnak az állatok mitikus küzdelmét bemutató jelenetek hazai avar kori edényeken is, (Nagyszentmiklós), ahol szárnyas oroszlán ejt meg növényevő patás állatot, mely a paziriki szarvassá öltöztetett ló nyeregtakaróján láthatóhoz hasonló. De a sztyeppei mítoszkincs legkiemelkedőbb hagyománya a Szent László legenda.
A Szent László legenda, régészeink (Nagy Géza, László Gyula) kutatásai szerint, egy nagy eurázsiai mítoszt őriz. A legenda eseményei hét jelenetbe vannak sűrítve a freskókon: 1. Indulás Váradról, 2. Csatajelenet: a két sereg összecsap, 3. Szent László király lován üldözi és fegyverrel vív párbajt a kunnal, 4. Lóról szállnak és gyalogosan folytatják a küzdelmet, birokra kelnek, 5. A leány, a szent királyt segítve, átvágja a kun Achilles inát, 6. A legyőzött kun vitézt lefejezik, 7. A szent király, a leány ölébe hajtva fejét, pihen. Az itt bemutatott freskósorozat Kakaslomnicon, a temp-lom sekrestyéjében látható. (Elmosódott részleteit szemlélve egészítettem ki a rajzot, amikor Fabriczy Anikóval és Szili Istvánnal 1988 őszén személyesen is láthattam.) A kakaslomnici sorozat csak a középső három jelenetet tartalmazza. De a legenda freskója a Kárpát Medencében több, mint húsz helyen megvan még, ha több közülük csak töredékesen is. Sokan keresték, rajzolták, összegyűjtötték őket. Legismertebbek ezekről Rómer Flóris, Huszka József és László Gyula rajzai. Jankovics Marcell és László Gyula könyvet is írt a Szent László legendáról és a falképciklusokról. Élete, honvédő harcai, mítikus alakja, csodás tettei alkalmassá tették Szent László személyét arra, hogy az ismert mítikus cselekmény hőseként is, és a keresztény gondolkodási rendszer államszervező királyaként is egyesítse a régi és az új világlátást. Ezért műveltségegyesítő királyunk ő. A le-gendából láthatunk részleteket külön is. A körábrázolások sorozata, a honfoglalás-kori aranyozott ezüstkorongoktól, a palmettalevelekből kibontakozó táltos lótól és életfától Árpád és Anjou kori pénzekig haladva jut el a három évszázadon át éremképként szereplő lovagkirályig. (Amikor Iván cár Mátyás királytól pénzverő ötvösöket kér, ők az orosz aranypénzekre is a csatabárdos magyar királyt vésik, s ez látható például a Rudabányai Múzeumban). A Képes Krónika iniciáléján a középkori mester azt a jelenetet örökítette meg, amikor a mogyoródi csata előtt Szent László látomásában a csodaszarvas jelent meg, agancsain égő gyertyákkal. Bár Szent László lovasszobra elpusztult a török háborúkban, ábrázolása fönnmaradt a Szent László-legenda falképsor tagjaként, melyek közül többet is láthatunk a kifestőben.
Az Árpád házi királyok Szent Koronája a kereszténység jelképrendszerével földíszített szibériai sámánkorona. Szerkezetét keresztben elhelyezett két félabroncs és az azokat átfogó teljes abroncskorona adja. Ez a korona forma egész Eurázsiában elterjedt volt. Legtávolabbi előfordulása az ilyen keresztpántos, csomópontjain díszített abroncskoronának egy koreai korona a Kr. u. 5. századból, mely a Tókiói Nemzeti Múzeumban látható. Ugyancsak a régi világképnek volt rendező kerete az égbolt. A templomoknak, a szent tér kapujának díszítésére gyakran fölhasználták az égboltot és legfontosabb eseményeit jelképező szimbólumokat. A 12 hónap olvasható itt le számos kapuívről egész Eurázsiában. (Románkori temp-lomkapukról szóló kifestőnkben szép válogatás található meg belőlük.) Ezt a gazdag művészeti hagyományú kort másutt is megtaláljuk Európában. A hat államot megszervező Vikingek művészetében van talán a legtöbb példa a két egymást követő világkép átrétegződésére.
A legrégibb korok műveltsége osztatlan műveltség volt. Ötvözve őrizte meg a világról, az életről, a helyes cselekvésről, az élet céljairól szerzett tudást. Ez a mítikus képbe fogalmazott tudás nem bontható szét, s így részleteivel nem építhető be maradéktalanul az újabb korok elemzőbb, szét-szedőbb és továbbépítőbb rendszerébe. Ezt az osztatlan műveltségi világlátást közvetíti a rajz. Szavakkal szinte megfogalmazhatatlan szemléletet sugároz a régiek világlátásából az az 50-70 rajz, amit kifestőnk bemutat: Szent László koráról, a természetről, az emberről és a közösség életéről. A természet, a társadalom élete ma is körülvesznek bennünket. Tömör átlátásukra, az életben emberi célok megfogalmazására mindig jó visszatérni a tapasztalt öregekhez, jó visszanyúlni régi korok világlátásához, ábrázolt formáihoz is, mert őrizhetnek olyan megfigyeléseket, ismereteket, melyeket ma mi már nem, vagy csak nehezen tudunk kiolvasni. Kifestőnk rajzos-világlátása egy ilyen régi öregekkel való váratlan találkozás is.
A füzet előlapja
A füzet hátlapja