Neparáczki Endre: Honfoglaló vezéreink vegyes szkíta-hun és kelet-ázsiai származásúak voltak (PESTI SRÁCOK)

2018.11.25 00:00

A bodrogközi Karos falu mellett tártak fel – az egyik leggazdagabb leletanyaggal – egy honfoglaláskori sírt, ahol két hajdani vezérünk és szolgáik nyugszanak. Azt nem tudjuk, hogy kik ők, nevüket nem ismerjük, de az biztos, hogy a haláluk ideje a 900-as évek elejére tehető. A magyarok ezen egykori vezérei és kíséretük az ősmagyar-kutatás – és ma már a genetikai vizsgálatok – alfája és ómegája. Neparáczki Endre genetikus tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely ultramodern eszközökkel megvizsgálta a hajdani nagyurak és kíséretük csontvázaiból kinyert örökítőanyagokat. A fiatal egyetemi oktató meglepő következtetésekre jutott, amit nyilvánosságra hozott a doktori értekezésében. Ebből többek közt az is kiderül, hogy a genetika igazolta a vérszerződés legendáját.

link