A székely és ótörök írás kutatása Magyarországon (Szekeres István)

A világ írástörténetének, írástörténeti kultúrköreinek áttekintéséhez a könyvtárakban fellelhető írástörténeti szakirodalom széleskörű ismerete szükséges, hogy kellő kritikával rendszerezett ismeretekkel tudjunk eligazodni az írástörténet sokágú világában. Ami előfeltétele önálló látásmódunk és kutatói képességeink kibontakozásának. Ahhoz, hogy a kutakodás közben felmerülő kérdésekre és kételyekre, az írástörténet logikus törvényein (törvényszerűségein) és az írástörténeti kultúrkör sajátságain nyugvó válaszokat tudjunk adni. Ehhez pedig olyan, az írástörténeti kultúrkörök alapos ismeretére épülő, „írástörténeti műveletek” elvégzéséhez szükséges szakmai eszközrendszert (módszertant) kell felállítani (alkotni), amelyik rendre alkalmas az írás és jeltörténeti rekonstrukciós feladatok „forrásig visszamenő”, egyeztetéssel (egyeztetésekkel) ellenőrizhető megoldására. Igazodva a már azonosított írástörténeti kultúrkör sajátságaihoz, a felvállalt feladat szakszerű elvégzéséhez. Ami elengedhetetlen ahhoz, hogy történeti összehasonlító jeltörténeti összevetésekkel igazolt, hiteles eredményeket kapjunk.
És kizárjuk (kizárhassuk) mind azokat a jeleket (betűket) a további vizsgálat folyamatából, amelyek rajzukban ugyan megfelelnek az egyeztetés kívánalmainak, de nem egyeztethető (nem egyező) piktogram előzményű jelentéseik, vagy feltárhatatlan ismeretlen hangértékeik, az átadóval közös (átvett) piktogram előzmények egyeztetéshez szükséges rekonstruáló adatok hiánya miatt — önmagukban objektív, hiteles eredmények bizonyítására elégtelenek.
A világ legfontosabb ókori írásai az egyiptomi, mezopotámiai, kínai, indus-völgyi államok kezdeteihez, történetéhez kapcsolódnak. Egymástól függetlenül, spontán módon jöttek létre. Közös jellemzőjük, hogy gazdasági, politikai kapcsolataik révén jelentős hatásuk volt a szomszédos népek írástörténetére, amelyek írásjeleiket egyéb írástörténeti sajátságaikkal együtt átvették, s így az átadóval olyan elsőfokú (közvetlen) írástörténeti kapcsolatokat alkottak, ahol nem csak az átvett piktogramok, ideogrammák, hanem az átvett írástörténeti sajátságok is egyeztethetők az átadó írástörténeti szakirodalmában. A további átvételek, alkalmazások során kiterjedt írástörténeti kultúrköröket alkottak.
A spontán, egymástól függetlenül létrejött, ókori írástörténeti kultúrköröket alapító írások (piktográfiák) azonos jelentésű piktogramjai és ideogrammái nem egyeztethetők egymással, mert rajzaik egy-egy kivételtől eltekintve nagyon is különböznek egymástól, miként más egyéb írástörténeti sajátságaik is. A további (távolabbi) másod, harmadfokú (stb.) átvételek már az előző átvevő adataira (mint átadóra) épülnek, s így híján vannak azoknak a jeltörténeti és egyéb sajátosságoknak, amelyek még jellemezték az írástörténeti kultúrkör névadóját (piktográfiáját), és elsőfokú (közvetlen) átvevőjét. Egy betű rajza már nem kötődik piktogram előzményű jelentésének rajzban történő megjelenítéséhez, mert csak hangértéket jelöl. Megszűnik a rajz és jelentés egysége. Rajzuk változása („romlása”) mindig az egyszerűbb, könnyebben „rögzíthető” (róható) formák felé tart.
Ekkor már a különböző írástörténeti kultúrkörökben is előfordulnak (előfordulhatnak) hasonló, vagy azonos rajzúra egyszerűsített írásjelek (betűk). Folyamatát jól lehet követni (és elemezni) az egyiptomi – proto-sínai – főniciai írástörténeti kultúrkör létrejöttében, és kiterjedt, népes családjában, ahol a jelek fejlődése a hieroglifáktól a kurzív formákig tartat. Ezért betűk eredetét és történetét hiteles egyeztetéssel levezetni, csak írástörténeti kultúrkörük névadó, írásalkotó piktográfiájának nemzetközi szakirodalmában lehetséges, amelyhez rekonstruálni kell alapvető adataik (rajz, jelentés, nyelv, hangtörténet, hangérték) alapján az egykor átvett, egyeztethető, piktogram előzményüket.
De léteztek olyan önálló írások is (pl. a hatti hieroglifák, ciprusi lineáris írások, stb.), amelyek történetük folyamán nem tehettek szert ilyen nagy írástörténeti jelentőségre. Vagy olyan lokális íráskezdemények, amelyek azonosító feltárását és rendszerbe, „íráscsaládba” taglalását nem lehet elvégezni, mert rajzukon kívül ismeretlenek a történeti összehasonlító bizonyítás piktogram rekonstrukcióihoz szükséges (jelentéstörténeti, nyelvi, hangtörténeti, hangértéki), adataik. Ezek közé tartoznak a Tatárlakán, Tordoson és Vincsán, és máshol is előkerült jelek.
Mert jelek hasonló, vagy egyforma rajza önmagukban csak annyit jelent, hogy rajzukban hasonlók, vagy egyformák. Ebből hitelesen még semmiféle azonosító, történeti (történelmi) összefüggéseket megállapítani nem lehetséges.
Tényleges jel és betűtörténeti kapcsolatokat csak azonos írástörténeti kultúrkörön belül, az átadott és átvett piktogramokra visszamenő szakirodalmi, és más közös jel és írástörténeti sajátságok egyeztetésével (egyezésével) lehet hitelesíteni. Kitalált, ráfogott piktogram jelentésekkel nem, mert kívül esnek az írást alkotó piktográfia szakirodalmi adatrendszerén.
A világ írástörténeti kultúrköreinek elemző összevetése után — ezért alkottam meg a történeti összehasonlító jeltörténet vizsgálati módszerét. Írásjelek (betűk, piktogramok, stb.) történeti összefüggéseinek („rokonságának”) bizonyítására, vagy cáfolására alkalmas módját, az írástörténeti kultúrkörök sajátos és egyetemes törvényei (szabályai) szerint.
Egy írástörténeti kultúrkörben egymással „rokonságban” álló jeleknek (betűknek) közös (azonos) piktogramra, ideogrammára visszamenő előzményeik, és olyan írástörténeti sajátságaik vannak, amelyek szintén összehasonlíthatók. Az egybevetett jelek (betűk) piktogram előzményű jelentéseinek szavát a hangértékképzés nyelvén (nyelvein) korabeli hangtörténetük ismeretében, hangértékeik (hangértékadóik: akrofoniáik, véghangzóik) segítségével rekonstruálva, az átadó ókori piktográfia piktogramjával összevetve, a kapcsolatot elemezni, az átadás-átvétel körülményeit hitelesen igazolni tudjuk. Párhuzamot vonva a közös jeltörténeti, jel és betűalkotó megfelelések, és más közös írástörténeti jellegzetességek (sajátságok) meglétével is.
Az „írástörténeti műveletekhez” a segítséget a világ írástörténeti kultúrköreinek mára már jól feldolgozott szakirodalmai adják. Az írástörténeti kapcsolatokon nyugvó „rokonságot” jelről-jelre, betűről-betűre, a piktogram előzményekre visszamenően egyeztetni lehet az átadó piktográfia hiteles szakirodalmi adataival és más írástörténeti sajátságaival. Nem mellőzve a betűalkotó nyelvek korabeli hangtörténetét (hangállományát) sem, mivel a betű és „szótaghangértékek” a piktogramok korabeli kiejtésű jelentéseinek (neveinek) akrofoniás (szókezdő), olykor véghangzó, ritkán szóközi hangkapcsolatából származnak. Ilyen komplex, minden írástörténeti sajátságra kiterjedő történeti összehasonlító vizsgálattal megállapíthatjuk, hogy a vizsgálatba vont ábécék betűi (és szótag hangértékű jelei) melyik írástörténeti kultúrkör, milyen fokú kapcsolatrendszerébe tartoznak, s az összevetett jelek (betűk) és jelrendszerek (ábécék) között van, avagy nincs történeti (történelmi) összefüggés.
A feladatra vállalkozóknak ehhez sokrétű, sokoldalú felkészültséggel kell rendelkezni. Vagy kell megszerezni. —

Mi a helyzet ma, 2009-ben Magyarországon?

A „székely-magyar” rovásírás eredetével foglalkozók már szinte minden azonos, vagy hasonló rajzú jelet összevethetőnek vélnek a „rovásírás” betűivel. Főként, ha azok a Kárpát-medencében, vagy közelében találhatók. Figyelmen kívül hagyva (vagy fel sem is ismerve), hogy azonos és hasonló rajzú írásjelek a világ, különböző írásrendszereiben előfordulnak, de mindaddig semmi közük egymáshoz, amíg nem tudjuk az írástörténeti kultúrkör piktogramjaira és más közös sajátságokra visszamenő írástörténeti kapcsolatukat (történeti, történelmi összefüggésüket) jelről-jelre, betűről-betűre hitelesen bizonyítani.

A teljes írás letölthető   innen  !