Magyar történelmi mesetudomány



A ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYESÜLET
FELHÍVÁSA - MESEÍRÁS ÜGYÉBEN
 


Segítségül hívunk egy aránylag kicsiny és egyszerű ügyben minden jószándékú embert, akinek szívügye a magyarok megmaradása. Egyesületünk úgyis mint család és úgyis mint az egész világra kiterjedő szervezet tapasztalja, hogy
- minden nemzet megmaradásának kulcsa saját tisztességes történelemtudatában van;
- a becsületes történelemtudat megalapozója, építője és erősítője a tisztességes nemzeti történelemkutatás, történelemírás és történelemokatás;
- a magyarok nemzettudata jelenleg zavart, mert az egész magyar társadalomtudomány évszázadok óta nem képes önállóan, külső nyomástól függetlenül és egészségesen fejlődni.

Mivel minden ember nevelése születése előtt kilenc hónappal a családban kezdődik, ami az iskolában, majd a társadalomban folytatódik, így az emberformálás természetszerűleg fizikailag is és szellemileg is a családban, gyermekkorban kezdődik. Ebben a folyamatban döntő szerepe van a zenének, a képi ábrázolásnak és az anyanyelvi beszédnek. A magyar azon ritka népek közé tartozik, amelynek sajátos zenei és prózai anyanyelve van. Ami viszont teljességgel hiányzik: a tudomány mai szintjén a tisztességes magyar történelem képi- és mese-megjelenítése, a zenei anyanyelv ápolása pedig egyre inkább elhanyagolódik.

Kérünk tehát mindenkit, akinek gyakorlata van a meseírásban, jelentkezzék nálunk olyan mesével, amely tárgyát a tisztességes magyar történelemírásból meríti, amihez magyar kifestő és magyar népzenei anyagot is csatolnánk. Legfontosabb segédanyagul ajánljuk a honlapunkon megjelenő irodalmunkat és eszme-csere rovatunkban a kifestő könyveket.

Az ügy megvalósításához kellene bizonyítottan megbízható kiadó és terjesztő. Egyesületünkben soha senki tevékenységéért fizetést nem kapott, jövedelmet tehát leghamarább az adott kifestős mesekönyvek eladásából lehet remélni. Mivel ilyen mesekönyvünk jelenleg nincs, ezért remélhető a kereslete - de éppen mert nincs, ezidőszerint igénye sincs.

Kérjük, hogy ezt a felhívásunkat továbbítsa mindenki a maga módján. Egyenlőre csak írók jelentkezését várjuk próbairat beküldésével. Az ügyet a továbbiakban az aláírók kezelik.

Előre köszönünk minden jószándékú tettet és javalatot.

Az egyesület nevében

a ZMTE Elnöksége és Tudományos Tanácsa
mailto:zmte@freemail.hu
www.zmte.org

Zürich/Budapest, 2011. kikelet hava


Magyar történelmi mesetudományos rendezvénysorozat műsora

2012. január 19.
Magyar történelmi mesetudományos rendezvény (didaktika) I.
A ZMTE „Tündér Ilona” Magyar Történelmi Meseíró Közösség rendezvénye felnőtteknek (szöveg, zene, kép, játék).
Mesét mond: Farkas L. Rozália, magyar-angol szakos tanár: Az ifjú Rákóczi és édesanyja Zrínyi Ilona – aki a Tündér Ilona.
Hozzászóló: dr. Bérczi Szaniszló kandidátus, ELTE docens, Demjén Imre Munkácsy díjas tervezőművész, dr. Farkas József történész.
Közreműködik: Vesztergán Miklós tárogatóművész.
Elnök: dr. Csihák J. György, a ZMTE elnöke.  (ppt)

2012. február 16.
Mesetudományos rendezvény (didaktika) II.
Gedai István: 1. Tinó helyett ezüstpénz (Szent István). 2. Választott magyar király (Bethlen Gábor)
Mesét mond: Grezsa Erzsébet, hivatásos mesemondó.
Hozzászóló: dr. Katona Tamás történész, a MTA tagja; dr. Miklauzic István közgazdász; dr. Pandula Attila a MTA doktora, dr. J. Újváry Zsuzsanna kandidátus.
Elnök: dr. Gedai István a Magyar Nemzeti Múzeum ny. főigazgatója. (ppt)

2012. március 22.
Mesetudományos rendezvény (didaktika) III.
Mesét mond: László Péter Sándor adjunktus, egyetemi oktató: Az eltévedők meséje. Mesék Tamási Áron székely szürrealista stílusában.
Hozzászóló: Juhos-Kiss János  magyar nyelvtanár; Lányi Ernő térképész, Mátyus Gyula magánkutató, Szekeres István írástörténetkutató.
Közreműködik: „Juhász Zoltán és családja” zenekar.
Az első nyilvános gyermekrendezvény megbeszélése.
Elnök: Farkas L. Rozália. (ppt)


A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület „Tündér Ilona” Magyar Történelmi Meseíró Közössége Működési Elve

     A jelen Meseíró Közösség a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület (ZMTE) elnöksége és Tudományos Tanácsa 2011. kikelet havában közzétett felhívására és az abban foglalt alapelvek érvényesítésére jött létre. A közösség nyílt és baráti kézfogásra nyújtja kezét minden irányba. A közösséghez csatlakozó minden személy ezeket az alpelveket elfogadja, meseírói tevékenységében érvényesíteni igyekszik és ezt a szándékát csatlakozása alkalmával a jelen irat aláírásával kijelenti. Aki ezt a szándékát megváltoztatja, az tatozik a jelen közösségből önként kilépni. A közösségből minden tag bármikor következmények nélkül kiléphet. A tagság halállal is megszűnik.
     A közösség se anyagi, se politikai célt nem követ. Kizárólagos céljának tekinti a tisztességes magyar nemzeti történelemíráson alapuló magyar meseírás elősegítését és terjesztését. Önként vállalt tevékenysége minden költségét minden tag maga vállalja. Amennyiben a közösség tevékenysége során üzleti dolog valamely formájára szükség van, úgy külön megállapodás alapján, a Farkas L. Rozália vezette „Emese Kis Csillaga Kulturális Alapítvány” a rendelkezésünkre áll; ezügyben minden részlet egyedi megállapodás tárgyát képezi.
     Függetlenül attól, hogy valamely szellemi termék ebben a közösségben milyen szerepet játszott (megvitatták, tanáccsal szolgáltak stb.) mindenkor megmarad alkotója tulajdonában, csorbítatlan jogokkal és kötelezettségekkel – hacsak erről mástartalmú, külön, írásba foglalt megállapodás nem születik. A csoport, mint közösség, egymás támogatására is alakul – minden tag ellenszolgáltatás nélkül kérheti a közösség segítségét, és minden tag tartozik önzetlenül segíteni a másik tagot, legyen az tanácsadás, üzleti érvényesülés, szereplési lehetőség, vagy más hasonló dolog.          
    A népmese (monda) elmondja mindazt a valóságmintát számunkra, hogy elődeink hogyan tették szűkebb környezetüket az emberi életre alkalmasabbá, valamint hogyan, mi módon tették kézzelfoghatóvá, s adták át utódaiknak az értékeiket (emberi nemesség, bölcsesség, ügyesség). Tiszta lelkiismerettel a rossz legyőzhető.  Lényegében a jó s a rossz harca ez, a képi tanítás nyelvén.        
     A népmesei alkotáshoz viszont lételméleti mélységű, léttani igényű lendület, találkozás, ihletés, sőt vízió kellett, de ez nem merő másolás, hanem kezdetektől akart képezni egy alapot, kívánt a lényeglátáshoz elképzelni egy létező művészi vonatkozást.
     Mindezek (monda, legenda, mitológiai - nem a rögvalóságba gyökerezett - igényű jelkép) közül a legfontosabb közlő népi teljesítmény a magyar népmese. Ahogy van sajátos magyar zenei anyanyelv, éppúgy létezik magyar mesei (ősi) anyanyelv is. Mindebből következően a magyar mesevilág a magyar néplélekben gyökerezik. A népmesékben egyfajta életfilozófia tükröződik. Mindez, a néplélekből fakadó természeti törvényszerűség (Lex naturalis) és ott értelmezhető első bölcsészeti helyen.        
     A mese egyúttal lehet történelem-, valamint államiság-értelmezés is. Éppen ezért, a magyar történelmi mesék súlyozottan megközelítendőek és célul tűztük ki tudományos igényű taglalásukat és az ehhez kapcsolódó módszertan kidolgozását.
     A „tisztességes nemzeti történelemírás” tárgyában a közösség irányadóként elfogadja azt a szellemiséget, amit a ZMTE kiadványaival is igazol, aminek egyik kifejeződése, hogy két magyar oktatási miniszter engedélyével, egy Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmény keretében jogosították történelemtanárok továbbképzésére.
     A közösség nevében senki semminemű kötelezettséget nem vállalhat – hacsak nincs erre a közösség által felhatalmazva – ha mégis megteszi, azt csak saját felelősségére teheti. A közösség minden tagjának van elektronikus  (e-mail) címe – a közösség minden belső (tagok közötti) közleménye elektronikus úton történik. Címváltozás tudatásáért minden tag maga felel. Minden tag, minden másik tagtól kapott küldeményt tartozik ezen az úton igazolni.
     Amennyiben határozathozatal szükséges, az a jelen közösség vezetője által írásban, legalább tíz nappal előbb meghirdetett összejövetelen történik a jelenlévő tagok egyszerű többsége dönt, minden tagnak egy szavazata van. A szavazásnál törekedni kell az egyhangúság elérésére.
     Noha a közösség minden tagja egyenlő jogokkal bír és egyenlő kötelezettséget vállal, a szakszerűség megkövetelheti, hogy a tagok maguk közül bárkit felkérjenek valamely feladat egyszeri, vagy tartós végzésére. Célszerű pl. egy személy felkérése a formalitások intézésére (a közösség összehívása, jegyzőkönyvvezetés stb.). Az egyes részfeladatok továbbdelegálhatók.
     Abban, az egyáltalán nem várt esetben, ha a közösség tagjai között jogvita keletkezne, a magyarországi jogot elismerjük irányadónak.
     A közösség iratait a ZMTE irattára őrzi.
    A jelen iratot egyhangúlag jóváhagyta a közösség 6. számú összejövetele Budapesten, 2011. november 16 –án. Érvényes visszavonásáig.

Budapest/Zürich, 2011. november 16. 

Alapító tagok aláírása: 

              Bogyó Barna                                              dr. Csihák György 
Magyar Alkotóművészek Országos                        a ZMTE elnöke
Egyesülete (MAOE) választmányi tag,                                   
bizottsági elnök. Tervező iparművész                

           Farkas L. Rozália                                        László Péter Sándor      

Emese Kis Csillaga Alapítvány                          adjunktus, egyetemi oktatóénelmi mesetudomány